Kedves Olvasók, kecskeméti és Kecskemét környéki Családok!

VÁLTOZÁS:::: A helyzet annyiban változott, hogy a Kartitásztól megkértek, értesítések minden adományozni szándékozót mik azok, amikre különösen szükségük van, s mik azok, amiket korlátozottan tudnak csak raktározási nehézségek miatt fogadni. (lentebb találjátok!!!)

Ettől függetlenül, én úgy döntöttem, hogy ha érkeznek felajánlások ruha, gyógyszer, iskolaszer, ágyneműk, plédek és egyebek (amiket ezúttal a Karitász nem tud fogadni, MEGKERESEM azt a csoportot, és SZEMÉLYESEN ÁTADOM, akiknek erre szükségük lesz!

Igen, ide hozzánk, a Lóverseny utcára várom az adományokat, és előre is köszönöm!



 Kérlek Benneteket, vigyétek a hírét, hogy a remekül sikerült augusztus végi Iskolakezdési Ruhagyűjtés folyatásaként, a Kecskeméti Vasalószolgálat ezennel megszervezi az ADVENTI JÓTÉKONYSÁGI GYŰJTÉST Kecskeméten a Széchenyi városban.

Meggyőződésem, hogy mi, akik a fűtött szobában a billentyűzetünk mellett egy csésze forró teával tervezgetünk, mit sem tudunk arról, hogy milyen lehet úgy várni a Karácsonyt, hogy:
  • nincs otthonunk
  • nincs aki ránk nyitná az ajtót Karácsonykor
  • nincs akivel karácsonyfát díszítsünk, és egyáltalán karácsonyfánk sincs
Kérlek, ha még az ünnepi hajrá előtt van rá pár órád, SZÁND RÁ, és szedj össze néhány megunt, felesleges holmit otthonról, ADOMÁNYOZD A RÁSZORULÓKNAK!

Ha van otthon még használható, de számotokra feleslegessé vált: 

tartós élelmiszer (tea, cukor, citromlé, liszt, étolaj, konzervek, befőtt, stb.)
  • ADVENTI JÓTÉKONYSÁGI VÁSÁRON a Karitász értékesít apróbb ajándéknak való tárgyakat (kozmetikum, könyvek, magazinok, konyhai eszközök, díszek, játékok) is. A BEFOLYT ÖSSZEG SZINTÉN ÉLELMISZERRE MEGY, így várnak ilyesmiket is
  • lakástextil (pléd, takaró, törülköző)
  • játékok,
  • tisztálkodószerek, dekorkozmetikumok
A KARITÁSZ A KORLÁTOZOTT RAKTÁRKAPACITÁS, ÉS A KARÁCSONYI ÉLELMISZER ADOMÁNYOK TÁROLÁSA MIATT EZÚTTAL NEM TUD BEFOGADNI NAGYOBB MENNYISÉGŰ RUHANEMŰT, ÍGY ELSŐSORBAN A FENTI HOLMIKAT VÁRJÁK !!!!
 
... akkor azt zsákokba, dobozokba összekészítve juttassátok el nekünk 
 

2012. NOVEMBER  26-30 között!!!! 

 
(azért november végén, hogy még legyen idő átadni, szétválogatni, és eljuttatni Karácsony előtt a rászorulóknak, s ekkor még talán Ti sem vagytok nagyon elhavazva az Ünnepi teendőkkel!!!) 

Kmét, Lóverseny u. 5.  info@vasalunk.hu 76/739-990,  70/392-8227,  20/438-8991

http://www.vasalunk.hu/ 
Ha problémás nektek a szállítás, örömmel segítünk benne, egyeztessünk!


MIÉRT HOZZÁNK HOZZÁTOK?
-válogatjuk, csomagoljuk és egy szállítással adjuk át az adományokat, ezzel megkímélhetjük a Karitász munkatársait több órányi válogatástól

-keresztény vállalkozóként vállaljuk a felelősséget, hogy CÉLBA ÉRNEK az adományok!
-adományozók nevével együtt közzétesszük a felajánlások listáját, ezzel másoknak is remélhetőleg kedvet csinálunk majd a későbbi adománygyűjtésekhez!

EZEK MÉG JÖHETNEK A FENTIEKEN TÚL:
  • megunt körömlakk, szemfesték, félig teli tusfürdő, testápoló, hajfesték, arckrém, kézkrém, dezodor, parfüm (nem is gondolnátok, hogy nélkülözésben élő asszonyoknak ezek mekkora kincsek!)
  • olyan tisztítószerek, öblítő, mosószer, amik neked nem váltak be,  vagy nem tetszik az illata
  •  nem vényköteles gyógyszerek, amiket már nem használtok otthon (forró ital, vitaminok, fájdalomcsillapítók, kötszerek)
  • babaápolási dolgok, megmaradt pelusok, fürdetők, popsikrémek, bébiétel, tápszerek, stb
AMIT INKÁBB NEM KÉRÜNK:
  • fél pár zokni, cipő
  • szakadt, lyukas, nagyon elnyúlt, zavaróan elszineződött, foltos holmik
  • koszos, mosás nélküli ruhák 
  • egyáltalán nem működő, törött játékok
 
 

Adományaitokat a Kecskemét-Széchenyivárosi
SZENTCSALÁD PLÉBÁNIA Karitász Csoportja
részére juttatjuk el, hogy ezzel segítsük a kevésbé tehetős családoknál az ünnepi készülődést


FONTOS, hogy tudjátok: a boltok, iskolák előtti sárga konténerekbe tett adományaitok az ország legnagyobb használt ruha kereskedőjéhez érkeznek. Persze, jut is, marad is a Vöröskeresztnek...gondoljátok meg, hová adakoztok.

...és a MIÉRT: 
  •  jó érzés megszabadulni a sok felesleges kacattól
  •  nemesíti a lelket, hogy másoknak segítünk
  • minden jótékonyságra szánt összeg 10-szeresen érkezik vissza!
  • adnunk kell, hogy kapni tudjunk! 
 
Ha sok lenne a lelkizés a témában, akkor egyszerűen: LOMTALANÍTS!

Köszönöm, ha ezt megosztjátok ismerőseitekkel!  

Szeretettel:

 Makráné Kádi Nóri