Úgy döntöttünk, ezen a nyáron a Messzi-Nagyszülőknél indítjuk a pihenőnket (ahol bevallom, nem hétköznapi a szitu, ugyanis Anyuék egész évben azért fáradoztak, hogy ha hazalátogatunk, fogadóképes legyen egy külön "vendégház"). Lehet labdázni, biciklizni, kirándulni, vadvirágot szedni, bogarászni, állatokat nézni, kertészkedni, ismerősökkel találkozni, közeli fürdőket látogatni, este csillagokat nézni, reggel harmaton járni. És töltekezni. A Szeretteinkből. Külön örömünkre elkészült a kerti kemence is, és nem diétázni megyünk!!

 
Ezt követően Csongrád közelében leszünk, férjemék egykori családi szőlőbirtokán lévő pár nm-es házikóban, alig néhány méterre a Tiszától. Nomád (kinti wc, hordós-zuhany) és más, mint a mindennapok. DE épp ez a lényeg! Így billenthetjük ki magunkat a mókuskerékből!
 A Körös-toroknál (ahol a Tisza és a Körös randevúzik) mindössze 600 Ft-os parkolójegyért egész nap strandolunk, klassz homokos a föveny, bokáig érő, babáknak is kiváló parttal. Ha a buli kedvéért menne valaki, itt vannak a Körös-toroki Napok programjai Visszük a hűtődobozt, napernyőt, klassz lesz!  A városban délben eszünk 1-1 bőséges menüt úgy 600,-ért ( ;) ), délután hűsölünk, megint strandolunk, este szalonnasütés, grillezés, fröccs, mojito, kiváló nasik, ilyesmi....hát így tervezzük!
 
És most jön az ötlet! Érdemes összeírni egy lapra, kinek mi a nyaralás, és ez alapján dönteni!
 
FÉRJ: sör, pihenés, grill, internet, nyugi
FELESÉG: strand, olvasás, család, beszélgetés, ne kelljen főzni, ne legyen házimunka :)
GYERKŐC: homokozás, motorozás, pancsolás, fagyiiii, szülők legyenek nyugisak
 
Így ezek alapján arra gondoltunk, mindezt lehet teljesíteni pár kilométeren belül is (ezek a programok 50 ill. 120 km-re esnek a lakóhelyünktől), kár lenne komoly költségekbe verni magunkat, húzni-nyúzni a 1,5 éves gyereket át Európán, izgulni a szállás miatt, pótdíjat fizetni a túlsúlyos csomagokért, hasmenéssel indítani a tengerparti nyaralást. És marad egy csomó pénzünk! Juhhhhú! :)
 
Szívből ajánlom ezt a módszert, ha fontos, hogy mindenki azt kapja a nyaralástól, amire valóban szüksége van a testi-lelki feltöltődéshez!
 
 
Szóval emberek: legyen a nyaralás több, mint, hogy azon tipródjunk, milyen klassz helyen készült képeket tolhatunk majd fel a facebook-ra...:)
 
...és bár semmi közöm hozzá, de óvnék mindenkit attól, hogy hitelből nyaraljon. Pont azért nyaralunk, hogy kicsit kiszakadjunk a mindennapok nehézségeiből, azzal, ha további terheket veszünk a nyakunkba, pont a lényeget nyírjuk ki. Kinek meddig ér a takarója? Balgaság azt hinni, hogy kizárólag luxus-utakon, és külföldön érezheti magát jól a család. Ha a hétköznapok neccesek, kicsi a valószínűsége, hogy majd pont pár 100 km-re, idegen környezetben, utazástól fáradtan leszünk teljesen felhőtlenül boldogok. Keressétek a boldogságot itthon, és ha megvan, úgy induljatok útnak! Ezerszer jobban fog így sikerülni a nyaralás is!
 
Én mellesleg annak is örülök, hogy a nyaralásunk "optimalizálásával" kb. 200 e Ft-ot tartalékoltam be a családi kasszába!

Jó (házi)munkát kíván:

Makráné Kádi Nóra
< Háztartásból Jeles >

 Kedveljük egymást? :)  Háztartásból Jeles a Facebookon itt!

Kérdeznél? Tedd!! Csatlakozz a bizalmas beszélgetős, támogató Asszonysutyorgó zárt csoport a Facebookon!